Emor hetiszakasz 3 nagyobb részre osztható. Az egyik rész a kohénokkal foglalkozik, a másik az ünnepekkel, a harmadik rész egy önálló elbeszélő rész, egy istenkáromló férfiról.
A hét e bevezető tanulása az ünnepi témakörrel foglalkozik. (3Móz,23:1-44; 24:1-10)
A bevezető versben olvashatjuk: “Hat napon át végeztessen munka, de a hetedik napon szombat nyugalma, szent gyülekezés,(…)”
A bölcsek első kérdése az volt, hogy ha ez a szakasz az ünnepekkel foglalkozik, akkor miért kezdődik ez a rész a Sábáttal?
A szifra midrásaiban olvashatunk erre magyarázatot, miszerint aki meggyalázza, az ünnepeket az olyan, mintha a Shabbatot szentségtelenítette volna meg, de aki megtartja az ünnepeket, annak úgy vesszük, mintha az ünnep mellett a szombatot is megtartotta volna.
Kortárs magyarázat szerint a hetünk sikeressége nagyban függ attól, hogy az azt megelőző Shabbatot hogyan tartottuk meg. Igaz ez az ünnepekre is. Ha az ünnepet nem érezzünk minden értelemben szépnek, sikeresnek, valószínű hiba csúszott az azt megelőző Shabbat megtartásába is.